Magyarország — Magányosan kell életéért küzdenie az egykori beteggondozónak, egy 41 éves nőnek, akinél súlyos vesezsugorodást állapítottak meg vakációja közben.

Szenvedései közben azzal is szembesült, hogy az egyetlen ember, aki megmenthetné az életét, pénzt kér a segítségért.

A fiatal asszony még nyáron érkezett haza Magyarországra, hogy szabadságát itthon, szerettei között töltse, ám boldogsága hamar véget ért, amikor hirtelen rosszul lett, s egy kórházi ágyon találta magát.

Tavaly augusztusban Németországból jöttem haza, amikor borzalmas fordulatot vett az életem. Éppen édesapámnál zuhanyoztam, amikor egyszer csak elájultam, és kiestem a zuhany alól. Semmi előjele nem volt annak, hogy valami nagy baj van velem, így azonnal rohantunk a körzeti orvoshoz, aki a sürgősségire irányított minket. Itt derült ki, hogy mindkét vesém zsugorodásnak indult – mesélte a nő a Blikknek, aki kérte orvosait, hogy ne kezeljék, engedjék vissza dolgozni, ám a doktorok ezt elutasították.

A fiatal nő életét az apja menthetné meg, aki viszont pénzt kért a jócselekedetért /Fotó: Facebook

– Jelenleg hetente háromszor járok dialízisre, ami több mint 4 órát vesz igénybe. Így nem tudok munkát vállalni, mert a kezelések után mindig nagyon rosszul érzem magam – folytatta.

A nőnek nem csupán a betegséggel kell mindennap megküzdenie, de a tudattal is, hogy szerettei egyedül hagyták a harcban.

– Nem látogat a családom, pedig tudják, hogy milyen helyzetben vagyok, de egy telefont vagy egy üzenetet se kaptam tőlük. Édesapám is addig volt mellettem, míg ki nem derült, hogy ő lenne a legjobb donor számomra. A lépcsőn sétáltunk lefelé, amikor nevetve közölte, hogy egymillióért odaadná nekem a veséjét. Nem tudtam, hogy komolyan gondolja-e ezt az ajánlatot, összevesztünk, azóta se láttam őt. Feb­ruár végén kerülök fel a vese­transzplantációs listára, ki tudja, mikor jutok donorhoz – tette hozzá.

A család tényleg magára hagyta, a nő egyik rokona elismerte ezt, de az nem derült ki, miért.

– Az édesanyjuk meghalt, az apjuk magára hagyta a nyári veszekedésük után. A testvérek tudnak az állapotáról, de nem látogatják – mondta a rokona.

Önként kell felajánlani

A magyarországi szabályok szerint élő donor az lehet, aki vérségi, azaz rokoni kapcsolatban van a szervátültetésre váró beteggel, és a felajánlást önként teszi, vagyis maga dönt tettéről, és ezért anyagi ellenszolgáltatást nem kér.

Forrás: blikk.hu

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here