0 C
Orosháza

Breaking: emberrablási ügyben kötelezték kártérítésre a magyar kormányt – Itt a teljes sztori

Kártérítés fizetésére kötelezte első fokon a magyar kormányt kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egy magyar nő számára, akinek férje elrabolta kétéves fiukat, és mintegy 10 évig ismeretlen helyen tartotta. Az Európa Tanács felügyelete alatt működő emberi jogi bíróság határozata értelmében Magyarországnak 12,5 ezer euró (mintegy 3,8 millió forint) kártérítést és 3800 euró (mintegy 1,1 millió forint) perköltséget kell fizetnie Tóth Edinának. A bíróság indoklása szerint a magyar hatóságok megsértették a családi élethez fűződő jogát, mert nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy visszakaphassa a fiát, akinek felügyeletét őrá bízta a bíróság. Az ügy előzménye, hogy Tóth Edina férje 2004-ben magával vitte akkor kétéves gyereküket, és vele együtt eltűnt. A gyerek csak 2014-ben lett meg, amikor az addigra volt férjet elfogta a rendőrség. Mint a Blikk korábban megírta, Tóth Edina, az édesanya és a gyermek apja, Ottó évekig Amerikában éltek, ám házasságuk zátonyra futott, ezért..

Rubint Réka: „Fiunkra hagyjuk a birodalmat”

Szentendre — Magyarország egyik legismertebb üzletasszonya férjével, Schobert Norberttel (46) hatalmas cégbirodalmat igazgat. Rubint Réka (39) a Vasárnapi Blikknek elsősorban arról mesélt, ami a legfontosabb a számára: a családjáról. Beszélt még arról is, hogy az ő teste sem tökéletes, és légzésterapeuta segít neki megtalálni önmagát. Mi körül forognak a legtöbbet a gondolatai? Rubint Réka: A gyere­keim körül. Állandóan ők járnak a fejemben, mindent hozzájuk igazítok. Korábban minden munkát elvállaltam, most viszont fontosabb, hogy bele tudjak nézni Norbika vízilabdaedzésébe. A napom nagy része a logisztikáról szól a három gyerek körül. Most Norbi éppen hazavitte Zalánt, ötre kísérem angolra, fél hatra Larával a lovardába kell érni, Norbika fél hétkor száll be a medencébe, Larát nyolcra viszem az egyik barátnőjéhez, és amíg iskolában vannak, addig intézem a céges dolgokat. Ráadásul a lányommal iskolaválasztás előtt állunk. Teljes a Schobert család: Réka, Zalán, Norbert, Lara és a ..

Meggyilkoltak egy embert Dövényben: elkapták a rendőrök a gyilkosokat – videó

Dövény – Emberölés miatt vettek őrizetbe négy embert a rendőrök, miután az áldozat élettársa feljelentést tett ellenük. A Police.hu információi szerint a hatóságok letartóztattak egy 40 éves dövényi férfit és 35 éves élettársát, valamint egy 29 éves putnoki férfit. A negyedik gyanúsított egy 39 éves nő, akit azzal vádolnak, hogy segített az elkövetőknek eltüntetni a gyilkosság nyomait. Úgy tudni, hogy 2018. február 4-án vitázni kezdett a későbbi áldozat és az őrizetbe vett két férfi az egyik helyi vendéglátóhelyen. Később úgy tűnt, hogy kibékültek, ám a három férfi, a gyilkos élettársa, valamint az áldozat párja autóba ültek, majd elindultak egy település felé. Az út során azonban a két elkövető kést rántott, majd többször megszúrta az áldozatot, akinek a holttestét elrejtették, párját pedig életveszélyesen megfenyegették. Az ezt követő napon a nő feljelentést tett, a rendőrség pedig február 7-én letartóztatta a 4 gyanúsítottat.

Megerőszakolta és meggyilkolta volt párja barátnőjét – ez buktatta le a bosszúra szomjazó Lászlót

Nem az első áldozata volt K. Lászlónak a nő, akit megerőszakolt, majd meggyilkolt. Húsz évvel ezelőtt K. László egy Balatonfűzfőn napozó nőre támadt rá, akit élve ásott el. Áldozatának akkor sikerült kiszabadulnia a sírnak szánt gödörből, azonban egy másik, 2016-ban megtámadott nőnek már nem volt esélye a túlélésre - írja a Bors. K. Lászlóval 2016-ban szakított kedvese, a férfi pedig úgy vélte, exe barátnői hatására, köztük a meggyilkolt B. Irma hatására vetett véget a kapcsolatnak. K. László ezután felvette a kapcsolatot Irmával, és rávette, hogy találkozzanak. Irma beengedte lakásába a férfit, veszekedni kezdtek, majd K. László megkötözte a nőt és megerőszakolta. Áldozatát végül azért fojthatta meg, mert Irma azzal fenyegetőzött, hogy a rendőrséghez fordul a nemi erőszak miatt. A banki alkalmazottként dolgozó Irma aznap beteget jelentett munkahelyén. Ez vált gyanússá munkatársainak, ráadásul az asszony üzenete tele volt helyesírási hibákkal. Később kiderült, hogy K. László írta a..

Szijjártó szerint Luxemburg külügyminisztere egy ostoba ember, aki gyűlöli Magyarországot

Sean Asselborn luxemburgi külügyminiszter "gyűlöli Magyarországot", ő egy elvakult bevándorláspárti, a migrációt támogató politikus, aki Soros György kottájából játszik - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében. Szijjártó Péter leszögezte: ők elárasztanák Európát, így Magyarországot is migránsokkal, "szélsőségesen liberálisok, elfogadhatatlan álláspontot képviselnek". A külgazdasági és külügyminiszter ezt arra reagálva közölte, hogy Jean Asselborn a liberális Der Tagesspiegel napilap online kiadásában hétfőn a Stop Soros-törvénycsomag kapcsán azt mondta: "az EU-nak fel kell állnia és fel kell háborodnia", és aktiválni kell a 7. cikkelyt. Szijjártó Péter közölte: Jean Asselborn a mostani nyilatkozatával minden határon túlment. "Jean Asselborn egy ostoba ember, a magyarok azonban nem azok, a magyaroknak nincs szükségük a luxemburgi külügyminiszter agymenéseire ahhoz, hogy tudják mi a jó nekik" - tudatta. A külgazdasági és külügyminiszter..

Ezért fontos felkészülni a nyugdíjas évekre

Habár sokan csupán az év végi adóoptimalizálás miatt gondolnak rá, évtizedekre mutat vissza az egyik örök dilemma: a nyugdíj. Az OVB Magyarország reprezentatív felmérése szerint még a 20 százalékot sem éri el azok aránya, akik félretesznek a nyugdíjas éveikre, pedig a hazai lakosság 92 százaléka életszínvonal csökkenést vár idősebb korára. A rendszeresen megtakarítók körében is csupán minden harmadik ember fektet be valamilyen nyugdíjcélú termékbe. Aki nem él a nyugdíjcélú megtakarítás lehetőségével, elesik egy komoly személyi jövedelemadó-visszatérítési lehetőségtől is, amelynek mértéke akár 130 ezer forint is lehet. A nyugdíjbiztosítás nemcsak egy megtakarítási forma, de biztosítási szolgáltatást nyújthat haláleset és egészségkárosodás esetén is. Napjainkban egyre többször merül fel jogosan a kérdés, hogy vajon elég lesz-e a pénzünk nyugdíjasként, fenn tudjuk-e tartani azt az életszínvonalat, amelyet fiatalon elképzeltünk. A hazai lakosság 70 százaléka nem tudja, hogy az állam mily..

Hoppá: nem találja ki, hol járt Demcsák Zsuzsa, azt pedig végképp nem, hogy kivel...

Demcsák Zsuzsa új fényképekkel jelentkezett Facebook-oldalán. Na de hol járt? Közösségi oldalán közzétett poszt szerint a Szóvivők Bálján járt Demcsák Zsuzsa a péntek este, kísérői pedig a legjobb barátnői voltak. Ráadásul egy szerencsés véletlen is érte: "Olyan szerencsés voltam, hogy gyermekkorom meghatározó alakjával, Michael Knopffal is találkozhattam, aki a kedvenc Máté Péter számomban is szerepel" - írta Demcsák, majd megosztotta az említett zenét.

Tömegverekedés robbant ki egy óceánjáró fedélzetén – videó

Tömegverekedés miatt megszakította útját a Carnival Cruise Line egyik óceánjárója. A Carnival Legend fedélzetén állítólag akkora tömegverekedés robbant ki, hogy a hajó kénytelen volt megszakítani tíznapos útját és kikötni az új-dél-walesi Edenben, ahol a rendőrség tett rendet a turisták közt. A hatóságok egy buszra való utast vittek el a fedélzetről - írja a 444.hu. A szemtanúk szerint a pénteki bunyó volt a csúcspontja annak a pokoli utazásnak, melynek során egy nagyobb csoport rettegésben tartotta az utasokat a fedélzeten. Van, aki azt állítja, a társaság eleve úgy szállt hajóra, hogy kötekednek majd. A csoport egyik tagja szerint viszont a verekedést a hajó biztonsági szolgálatot teljesító dolgozói kezdték. Íme egy felvétel egy hevesebb vitáról:

Tragédia: megöltek egy nőt Biatorbágyon

Biatorbágy – Gyilkosság áldozata lett egy nő hétfőn. A 24.hu számolt be arról, hogy egy idős nőt valaki meggyilkolt Biatorbágyon. A rendőrség jelenleg a Fő utcában helyszínel, egyelőre nem áll rendelkezésre több információ az üggyel kapcsolatban.

Porig aláz­ta Tibi atya Ki­szel Tün­dét, perre viszik az ügyet

Tibi atya nemcsak Kiszel Tündét, hanem a családját is megalázta egy lejárató posztban. Tünde úgy érezte, ez már több a soknál, ezért perre akarja vinni az ügyet. Az egyik legnagyobb követőtáborral bíró Facebook-csoportot, a Tibi atyát már 1,3 millióan követik a közösségi oldalon, így rengeteg emberhez jutott el a poszt, amelyben Kiszel Tündét járatták le. A posztban Tibi atya arra kérte követőit, döntsék el, promotálhassa-e Tünde 2018-as naptárát az atya kocsmájában. Emellett azonban egy hosszú posztban fejtette ki véleményét Tündéről és családtagjairól is, akik közül ketten már nincsenek az élők sorában. A Ripost megkereste Kiszel Tündét is az ügyben, aki azt állítja, perre készül Tibi atya ellen. – Olvastam az oldalon a rólam és családomról szóló gyalázkodó posztot, és megtettem a szükséges jogi lépéseket. Elegem van! – fakadt ki Tünde. A lap az oldal üzemeltetőit is megkereste, ám bocsánatkérés nem áll szándékukban. – Kérjen bocsánatot Kiszel Tünde azért az audiovizuális kultúrs..
- Advertisement -

Latest article

51 éves lenne Kurt Cobain, Courtney Love posztolt egy szépet

Error loading HTMLForrás: Index.hu

UNICEF: Nincs már jelző, ami leírhatná a szíriai poklot

A január 21-i gútai klórgáztámadás egyik áldozata az ostromolt Dúma városának kórházában.Fotó: HASAN MOHAMED/AFPHétfő óta újra bombázzák a szíriai kormányzati erők a lázadók által felügyelt Damaszkusz mellett fekvő Kelet-Gútát, ahol már több tucat civil vesztette életét a februári támadásokban. Most több mint 100 új áldozatról szólnak a hírek, a halottak közt rengeteg a civil és köztük is a gyerek. Csak kedden öt kórházat ért rakétatámadás. Az ENSZ és annak gyermekjogi szervezete, az UNICEF kedd reggel egy üres közleményt adott ki. A világszervezet arra próbálja meg ezzel felhívni a figyelmet, hogy a szíriai horror leírására lassan alkalmatlanná válnak a szavak. "Egyetlen szó sem szolgáltathat igazságot a megyilkolt gyerekeikért, szüleikért, szeretteikért" - írják. A gyermekjogi szervezetet vezető Geert Cappelaere magyarázó jegyzete szerint a szavak értelmüket veszítik lassan. Az igazgató felteszi a kérdést, hogy vajon akik előidézik ezt a szenvedést, le tudják-e írni tetteiket sza..

Hát ilyet, vége a keddnek

Felkészül: szerda Plankóval és Urfival.