0 C
Orosháza

McLaren: Tudjuk, melyik csapatok fognak fenyegetőzni

A lejáró F1-es szerződések újratárgyalása veszélyes fegyver az istállók kezében: a McLaren vezetője attól fél, hogy egyesek a sportnak fognak ártani, előbb-utóbb pedig szakadár sorozatról szóló hírek kapnak szárnyra. mini hirdetés A Formula-1-es csapatokat a sport vezetőségével kötött, egyéni szerződések kötelezik a bajnokságban való részvételre: ezek határozzák meg a csapatoknak járó pénzdíj mértékét is – számos bónusszal a Ferrari és többi történelmi istálló részére –, és 2020-ig érvényesek. Az F1 tulajdonosa, a Liberty Media hajlik arra, hogy az új szerződésben egyenlőbb feltételeket biztosítson az istállóknak, így többek között a Ferrari kivételezett helyzetét is megszüntesse. Ugyancsak 2021-ben lesznek hatályosak az új, egyeztetés alatt álló motorszabályok is, melyeket illetően nincs egyetértés. Ez az oka, hogy a Ferrari már most kiszállással riogat, nyomdokaikban pedig más csapatok is előhúzhatják az ütőkártyát, hogy nem írják alá a szerződést, ha nem kapnak kedvezőb..

Szponzorként is jelen lesz a Renault a Francia Nagydíjon

Most, hogy a Forma-1 mezőnye visszatér Franciaországba, a Renault úgy gondolja, hatalmas lehetőségük nyílt arra, hogy a jelentős Forma-1-es szerepvállalásuk mellett más területeket is előtérbe helyezzenek, így együttműködési megállapodást írtak alá a nagydíj szervezőivel.Az esemény partereként a Renault a megszokottnál nagyobb mértékben lesz majd jelen a pályán és annak környékén ... Folytatom az olvasást

Alonso mellett Kubica is rajthoz állhat Le Mans-ban?

Robert Kubica hamarosan egy LMP1-es versenygépet tesztelhet, ami egy wec-es szerepvállalást vetíthet előre. A lengyel versenyző az utóbbi hónapokban egyértelműen az F1-es visszatérést célozta meg. Először a Renault adott neki lehetőséget a tesztelésre, majd jött a Williams. A franciákhoz hasonlóan a briteket sem győzte meg Kubica, akinek évekkel ezelőtt egy súlyos rali-baleset törte ketté a királykategóriás és motorsportos karrierjét. Sir Frank Williams csapata teszt-és tartaléknak alkalmazza a tapaszalt pilótát, aki ezzel Lance Stroll és az újonc Szergej Szirotkin alá fog dolgozni, fejleszteni, tesztelni, főként szimulátoros környezetben. Robert azonban nem mondott le arról, hogy idén aktívan versenyezzen, aki hamarosan a Manor Ginetta LMP1-es autójával tesztelhet. Ez egyúttal egy lehetséges részvételt jelenthet számára a WEC-ben, melynek versenyei nem ütköznek az F1-es hétvégékkel. Többek között emiatt is írt alá Fernando Alonso a Toyotával. Még több hír A McLaren dokumentumfil..

Pedrosa futotta meg a leggyorsabb időt a MotoGP első téli tesztnapján

A Honda MotoGP versenyzője, Dani Pedrosa bizonyult a leggyorsabbnak a 2018-as hivatalos téli tesztek első napján, Sepangban. Pedrosa a végén drasztikusan emelte a tempót, hiszen 1:59.427 idővel kápráztatta el a mezőnyt, amivel 0,350 másodperces előnyt gyűjtött a második, ducatis Andrea Dovizioso előtt. A teszten az eső is eleredt, vagyis az első órákban csak nedves körülmények között lehetett körözni, és az elején a Tech 3 Yamaha versenyzője, Johann Zarco bizonyult a leggyorsabbnak. Az LCR Honda motorosa, Cal Crutchlow nagyjából a nap felénél váltott slickekre, és az idők rohamosan javulni kezdtek, míg Rossi kényelmes előnyre szert nem tett 2:00.799-es idejével. Az olasz nagyjából egy órán keresztül az egyetlen versenyző volt 2:01 alatt, míg a csapattársa, Maverick Vinales nem csatlakozott hozzá - aki először 0,041 másodperccel gyorsabb volt, majd még egy kicsit faragott a körén, és 2:00.714-re javította. Nem sokkal ezután a Yamaha párosára a Ducati olasz versenyzője, Dovizi..

A McLaren messze hatékonyabban dolgozik a Renault-val, mint a Hondával

Egyre több oldalról erősítik meg a tényt, hogy a francia gyártóval messze könnyebb a munka Wokingban, mint a Hondával volt. A McLaren éveken át csak szenvedett a Hondával a Forma-1-ben. Míg az évtizedekkel ezelőtti időszak nagyon sikeres volt számukra, az új projekt megbukott, vagy inkább halva született. A többség egyértelműen a Hondát hibáztatta, akik Japánból próbálták megoldani a helyzetet, sok ezer kilométerre a wokingiak bázisától. A csapat több alkalommal is elismerte, hogy a nyelvi és a kulturális különbségek nem egyszer súlyosabb problémákat okozott. Ennek a korszaknak azonban már vége, és a Renault motorjával visszatérhetnek az élmezőnybe. Pontosan ebben bízik Jó Ramírez is, a McLaren egykori vezető szakembere, aki még mindig bennfentes kapcsolatokkal rendelkezik az istállónál. A mexikói a spanyol AS hasábjain beszélt a tapasztalatairól. „Ez most valami más, sokkal boldogabbak, és látják a fényt az alagút végén. Nagyon jól működnek együtt a Renault mérnökeivel, mert az e..

Alonso papajasárga színű McLarent szeretne

A spanyol elmondása szerint egyelőre nincsenek információi az autó új kinézetéről, de örülne neki, ha egy olyan festéssel versenyezhetne a Formula-1-ben, mint tette azt Indianapolisban. mini hirdetés Alonso tavaly 27 körön keresztül vezetett az Indy 500-as futamon, és noha minden esélye megvolt a győzelemre is, végül önhibáján kívül, a Honda meghibásodása miatt kényszerült kiállni. Azonban nem csak erről és a rengeteg plusz élményről maradt emlékezetes a spanyol számára az amerikai kiruccanás, hanem az autó színe is megfogta a kétszeres világbajnokot, hasonlóan a rajongóihoz. Alonsónak a NASCAR média napján, melyen ő is megjelent, a Motorsport.com pedig feltette a sokakat foglalkoztató kérdést, mit tud az új autó megjelenéséről? „Egyelőre még nem láttam, de majd kiderül. Bármilyen színnel elégedett lennék, de a McLaren és a narancssárga elválaszthatatlanok, ezért örülnék, ha a narancsszín dominálna, egy olyan, amilyen az IndyCarban is volt. Az egy nagyszerű esemény volt, é..

Bottas nem akar Alonso útjára lépni

Valtteri Bottas tiszteletben tartja azt, amit Fernando Alonso csinál az idei szezonban, de ő csak a Forma-1-re koncentrál. A kétszeres spanyol világbajnok nagyon sokat vállal magára a 2018-as évben. Az esztendőt rögtön egy 24 órás futammal kezdte Daytonában, majd jött a bejelentés, hogy a Forma-1 mellett egy teljes idényt vállal a WEC-ben a Toyota színeiben az LMP1-es prototípussal. Alonso ezzel gyakorlatilag minden hétvégén aktív lesz valamilyen formában, ami nagyon sokat vehet ki belőle fizikálisan, és pszichésen is. A Mercedes finn versenyzője, akinek a szerződése csak 2018 év végéig szól, már csak emiatt sem vállalná ezt a kihívást. Még több F1 A szélvédő lehet a Forma-1 jövője: idő kérdése, és repül a Halo? Ma mutatkozik be a Williams 2018-as F1-es autója 60 millió forintos összdíjazás a Forza Racing Championship-ben: szimulátorosok, figyelem! „Ha úgy érzi, hogy van rá ideje és energiája, akkor mindez nem probléma. Lehetséges, hogy szeretne kipróbálni új dolgokat, mert már h..

Ettől más a Mercedes, mint a Ferrari

Toto Wolff nem kritizálta ugyan Sergio Marchionnét, de azért rávilágított arra, hogy hogyan is működik a világbajnok F1-es csapat belülről és hogy miben más a riválishoz képest. mini hirdetés Sergio Marchionne többször is megosztó megnyilvánulásokat tett a 2017-es év során, élesen bírálta például saját csapatát a technikai hibák miatt, vagy éppen odaszólt pilótájának, Kimi Raikkönennek. A Mercedes vezére, Toto Wolff meg is kapta a kérdést az Autosporttól: nekik származott előnyük ezekből? "A nyomás arannyá is válhat, de okozhat repedést, törést is" - válaszolta a világbajnok Formula-1-es istálló csapatvezetője. "Sergio Marchionne az egyik legsikeresebb üzletember, akivel valaha találkoztam, az övé az egyik legélesebb elme, amelyet csak láttam. A Ferrari stílusa eddig neki dolgozik és nem hinném, hogy le kell becsülni a 2017-es szezonjukat, vagy hogy azért alakult így a vége, mert nyomás volt a csapaton. Ez túlzott leegyszerűsítés." Azt viszont azért hozzátette: náluk nem..

Verstappent nem érdeklik a hasonlítgatások

Egyszerűen csak a legjobb szeretne lenni, és hiszi, hogy az is lehet: a Red Bull F1-es pilótája szerint csak így van értelme versenyezni. A holland azt is elárulta, szívesen vezetne-e régi autókat. mini hirdetés Max Verstappen három éve robbant be a köztudatba, amikor minden idők legfiatalabbjaként debütált a Formula-1-ben. Sokan korainak tartották a bemutatkozását, ám az ifjú holland alaposan rácáfolt a kritikusokra: agresszív vezetési stílusával és három futamgyőzelmével kivívta a szakma elismerését. Olyannyira, hogy egyesek már a korábbi korszakok legnagyobbjaival, így például Ayrton Sennával állítják őt párhuzamba, a Red Bull versenyzőjét azonban mindezek nem érdeklik: „Próbálok csak magamra koncentrálni. Jó érzés persze hallani, hogy ilyen pozitív véleménnyel vannak rólam az emberek. De nem szoktam sokat gondolkodni ezeken. A Formula-1-ben egy pillanat alatt válhatsz hősből egy nagy nullává” – nyilatkozta Verstappen a holland Ziggo Sport tv-csatornának. „Mindig is ú..

Kubica alig fog F1-es autóban ülni: ne álmodozzunk!

Kubica nem kapott mást, mint egy tartalékszerepet a Williamsnél, ráadásul az új autó bemutatóján kiderült pár érdekesebb információ a lengyel 2018-as szezonjáról…Nézzük… ... Folytatom az olvasást
- Advertisement -

Latest article

51 éves lenne Kurt Cobain, Courtney Love posztolt egy szépet

Error loading HTMLForrás: Index.hu

UNICEF: Nincs már jelző, ami leírhatná a szíriai poklot

A január 21-i gútai klórgáztámadás egyik áldozata az ostromolt Dúma városának kórházában.Fotó: HASAN MOHAMED/AFPHétfő óta újra bombázzák a szíriai kormányzati erők a lázadók által felügyelt Damaszkusz mellett fekvő Kelet-Gútát, ahol már több tucat civil vesztette életét a februári támadásokban. Most több mint 100 új áldozatról szólnak a hírek, a halottak közt rengeteg a civil és köztük is a gyerek. Csak kedden öt kórházat ért rakétatámadás. Az ENSZ és annak gyermekjogi szervezete, az UNICEF kedd reggel egy üres közleményt adott ki. A világszervezet arra próbálja meg ezzel felhívni a figyelmet, hogy a szíriai horror leírására lassan alkalmatlanná válnak a szavak. "Egyetlen szó sem szolgáltathat igazságot a megyilkolt gyerekeikért, szüleikért, szeretteikért" - írják. A gyermekjogi szervezetet vezető Geert Cappelaere magyarázó jegyzete szerint a szavak értelmüket veszítik lassan. Az igazgató felteszi a kérdést, hogy vajon akik előidézik ezt a szenvedést, le tudják-e írni tetteiket sza..

Hát ilyet, vége a keddnek

Felkészül: szerda Plankóval és Urfival.