Hogy mit is jelent egy-egy hosszú nap közepén meginni egy csésze finom kávét, azt csak azok tudhatják, akik szerelmesei a kesernyés italnak. A kávézás ugyanis minden túlzás nélkül életérzés. Olyan kikapcsolódás és feltöltődés, ami érzelmi függőséget okoz. Bár kultúránként eltérő a kávézás köré fonódó szokásrendszer, a legtöbben azért megengedik maguknak, hogy az öröm és nyugalom percei járják át a kávézással töltött időt. Mindehhez viszont az kell, hogy a kávé valódi élvezetet okozzon. Ezért fontos, hogy jó kávét igyunk – legyen szó a reggeli felüdülésről vagy egy kellemes délutáni sziesztáról a barátokkal.

A jó kávé nem csak az alapanyagtól függ, de természetesen az is meghatározza a minőséget. Sokan a drágább arabicára esküsznek, nem véletlenül. A kávé fajtája mellett a pörkölése a befolyásolja az ital ízét. A pörkölés módja és az őrölt kávé tárolása is nagyban hozzájárul a kávé minőségéhez. A tárolás kapcsán azt javasolják a hozzáértők, hogy a legtöbb, amit tehetünk, hogy az eredeti csomagolásában tartjuk a kávét és mindig visszazárjuk, mégpedig légmentesen – utóbbira nagy hangsúlyt kell fektetni. Ugyanis nem tesz jót sem a szemes kávénak, sem az őrleménynek, ha oxigénnel találkozik vagy ha átjárja a levegő páratartalma. Akik rendszeres kávéfogyasztók, biztosan tudják már, hogy mennyi fogy általában. Ennek kapcsán érdemes kis adagban gondolkodni és úgy használni a kávét, hogy a lehető legrövidebb idő alatt felhasználjuk a bontott csomagok tartalmát.

A kávé fajtája, szüretelése, pörkölése, őrlése és tárolása mellett az elkészítésnek van nagy szerepe az íz világ alakításában. Alapjáraton az őrölt kávé finomsága határozza meg, hogy mennyire forró víz szükséges az ideális íz világ eléréséhez. Az a lényeg, hogy olyan harmonikus aromák oldódjanak ki a kávéból, amelyek garantálják a páratlan ízeket, illatokat. Az elkészítés módjának is van szerepe abban, hogy milyen minőségű kávé születik, ám közel sem olyan nagy, mint azt sokan gondolnák. Persze a kávégépek között is nagy a különbség, ám alapvetően nem azok határozzák meg az italok zamatát.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here